Beszélgetés Schiffer Miklóssal, a Szépségnagykövet választás zsűrielnökével

Schiffer Miklós stílustanácsadó. Ön nevesítette a „tevékenységét” vagy csak Önre ragadt ez a cím, hasonló módon más emberekhez, akiket a környezetük esetleg a média felcímkézett?

S.M.:   Ez is, az is benne van. Azt azért tudjuk, hogy akadnak olyan mesterségek, amelyeket nagyon nehéz körbeírni, meghatározni egy szóval. Ha azt mondjuk orvos, jogász vagy kőműves arról tudjuk, hogy mit csinál, még akkor is, ha nem vagyunk szakmabeliek… amit én csinálok azt nehéz egy szóval körülhatárolni. Egy barátom például úgy fogalmazta meg, hogy stílusevangélista vagyok, s ez valóban közelebb is áll hozzám, mint a stílustanácsadó kifejezés, hiszen én nem csak tanácsot adok, hanem írok róla, sőt valójában az életem a stílus. S ha már itt tartunk, hogy én minek tartom magam, hogyan fogalmaznám meg a saját státuszomat, akkor azt mondom, hogy leginkább image-maker vagyok. Ez sokkal jobban meghatározza azt, amit gondolok a tevékenységemről… csak ez itthon nem egy életképes kifejezés, mert nagyképűen hangzik és az egész valahogy túl idegen. Tehát marad a stílustanácsadó, ami még mindig jobban tetszik, mint a stylist. A névjegykártyámon egyébként nincs titulus…

 

Ha már a fő témánk a stílus, akkor megosztaná velünk, hogy Ön szerint pontosan mit is értünk a stílus kifejezés alatt?

S.M.:   Ez nagyon egyszerű szerintem. Az embert körülölelő aura. Nem csak az, hogy miképp öltözködik, milyen színeket visel ez ennél sokkal komplexebb. Talán pont ez a látásmód különböztet meg engem a többiektől, mert ha én tanácsot adok valakinek, akkor felépítem magát az illetőt, igyekszem formálni a viselkedését, az emberekhez való viszonyát, a beszédét. Hiszen mi alapján alakul ki bennünk egy benyomás a másikról: a verbalitás, vizualitás és viselkedés alapján. Ha először találkozunk valakivel, ezeket figyeljük és ezek által alakítjuk ki a véleményünket a másikról még mielőtt megtudnánk, hogy az adott személy orvos, teniszező vagy favágó. A stílus éppen ezért sokkal több annál, hogy jó-e a zakóm vagy sem. Én is ismerek olyan embert, akinek nem jó a zakója, mégis van stílusa vagy épp olyat, akinek remek a zakója, de semmi stílusa. Ez nem úgy megy, hogy szétnézek egy márkás üzletben, magamra aggatom a dolgokat és máris stílusos leszek.

 

Pedig sokan úgy gondolják, hogy bizonyos márkák viselése eleve garanciát jelent a stílusosságra…

S.M.:   Coco Chanel mondta – persze többféleképpen is lehet fordítani, de a lényeg ugyanaz -, hogy a stílusos nőt nem akkor veszed észre, amikor érkezik, hanem akkor, amikor távozik, mert jelenléte természetes volt. Ezt kell megtanítani…

 

Tanítani? A stílusnak nem belülről kell fakadnia?

S.M.:   Az indíttatásnak és a belső érzéknek meg kell lennie hozzá, de egyébként tanítható. Giorgio Armani azt mondta, hogy a világon a legolcsóbb luxus a stílus.

 

Mégis hogyan lehet valakit megtanítani arra, hogy ne csak jólöltözött legyen, ne csak magára aggassa a márkásnál is márkásabb ruhákat, cipőket, táskákat, hanem valóban stílusos legyen?

S.M.: Hogyan? (mosolyog) Ez maradjon az én titkom…

 

Egy pici titkot sem árul el nekünk?

S.M.:   Én abban hiszek, hogy ha valakinek stílus kell és eljön hozzám, akkor azt a stílust nekünk együtt ki kell találnunk. Rá kell őt vezetnem valamire, neki pedig el kell fogadnia, hogy az a stílus az övé. Ha nem fogadja el, akkor nem tud vele azonosulni és akkor hiába az egész, mert csak egy felöltöztetett kirakati bábú lesz. Személyes példa a fiam, aki meghívást kapott egy komolyabb koncertre, amire ő egy pulcsit akart felvenni… én meg ajánlottam, hogy azért legalább egy zakó legyen már rajta. Meg is egyeztünk, hogy az egyik öltönyömet átszabjuk. Amikor felvette már láttam, hogy nem lesz gond, de nem azért, mert jó volt a ruha, hanem ahogy begombolta zakót és zsebre vágta a kezét benne… ott lehetett érezni, hogy igen, ez egy jó választás volt. Úgyhogy, bár azt mondtam, hogy a stílus tanulható, most kissé változtatnék rajta: valóban kell hozzá egyfajta belső érzék is, de attól még részben elsajátítható és csiszolható a stílus.

 

Létezik olyan ember, aki teljesen reménytelen?

S.M.:   Erőszakkal senkit nem lehet stílusossá tenni. Ha más nem, legalább éreznie kell, hogy valamin változtatni akar. Nem baj, ha nem tudja, hogy pontosan mit és hogyan, nem is kell tudnia. De aki nem akar változtatni, azt nem is lehet megváltoztatni. A stílusos emberek különben is mindig ki vannak találva és következetesen tartják magukat ahhoz. Ez is nagyon fontos, a következetesség.

 

A következetes nem válik unalmassá egy idő után?

S.M.:   Nem. Hiszen ha van egy adott utam, akkor tudom, hogy abba mi fér bele és mi nem. Ha engem valaha is lát egy zöld-rózsaszín kockás ingben, akkor azonnal hívjon fel, mert ott bizony valami baj lesz velem. Ennek ellenére lehet jó ez a kombináció azon, akinek ez a stílusa, de rajta biztosan nem fog úgy feltűnni, mint ahogy rajtam feltűnne. A stílus egyik lényeges eleme, hogy fel kell építeni a ruhatárunkat. Ki kell találnunk, milyenek vagyunk, és aszerint össze kell válogatnunk egy alap ruhatárat, amit utána már könnyű bővíteni akár egy-két olyan darabbal is, amik még beleférnek abba a bizonyos stílusba, de már nagyon a határán mozognak. Ez csak egy iránymutatás, amin belül aztán kedvünkre játszhatunk.

 

Általában hogyan jutnak el önhöz stílustanácsadásra?

S.M.:   Vannak, akik önszántukból jönnek és egyszerűen megkeresnek vagy írnak a facebookon. És vannak, akiknek ajánlják, hogy jöjjenek el hozzám, akár céges szinten is, mert a felsővezetés úgy gondolja, hogy jobb lenne, ha a munkatársaik a stílus szintjén is más minőségben képviselnék a céget.  Mostanában az a tapasztalatom, hogy egyre gyakrabban kérnek tőlem nagyobb, csoportos előadást, ahol végül is egy átfogó alaptudást közvetítek.

 

Hogyan lett önből stílustanácsadó, hiszen a divathoz, stílushoz való vonzódás kevésbé jellemző a férfiakra…

S.M.:   A rajzból nőtte ki magát a történet. Először csak állatokat rajzolgattam gyerekkoromban aztán ráébredtem, hogy engem ez az egész divat dolog érdekel olyannyira, hogy gimnazistaként - nagyon bátor módon – elkezdtem küldözgetni a rajzaimat külföldi cégeknek. Kaptam is pozitív visszajelzést, de akkor még nem nagyon tudtam kimenni, így hát maradtam, és mivel érettségi után nem akartam azonnal továbbtanulni jókor jött, hogy megnyílt itthon az első Pierre Cardin üzlet, ahol én el is helyezkedtem eladóként. Kis idő múlva rájöttek, hogy bizony konyítok a divathoz, így lett belőlem tanácsadó. Közben megnyertem egy nemzetközi versenyt is egy fekete-piros pöttyös koktélruhával, bár az iparművészetiről eltanácsoltak, így kerültem a jogra.

 

Miért éppen a jogra?

S.M.:   Az is érdekelt. Tetszett a jogi pálya és a jogászi gondolkodás, sokat tanultam itt és a napig fontosnak tartom ezt a szakaszát az életemnek.

 

Sosem praktizált?

S.M.:  Nem a jog volt az a terület, ami engem igazán vonzott. Az a stílus volt, így inkább ebben valósítottam meg önmagam.

 

A divat és a stílus közötti különbség?

S.M.:   A stílus és a divat között a minőség a különbség – mondta Armani. És itt nem a ruha minőségéről beszélünk, hanem a gondolat minőségéről. Lehet valaki úgy divatos, hogy nem gondolkodik azon, hogy mi van rajta. Aki stílusos, az elgondolkodik azon, hogy mi az, amit képviselni akarok, mi az, amit üzenni akarok önmagamról. Ezért nem elég, ha valakinek megváltoztatják a külsejét… mert az csak a külső, ám a stílus ennél jóval több. Ha valaki nincs tisztában önmagával, nem tudja, hogy ő maga milyen, az nem lehet stílusos sem. És azt se felejtsük el, hogy nem attól leszünk stílusosak, hogy a legújabbat hordjuk, hanem attól, hogy a számunkra legjobbat.

 

Mit tanácsolna a nőknek, mire figyeljenek oda?

S.M.:  Mindig úgy induljanak el otthonról, mintha aznap lenne életük legfontosabb találkája – ezt valahol olvastam és nagyon egyetértek vele, mert ez megegyezik azzal az elmélettel, amit szívesen hirdetek, az esztétikai profizmussal. Nem kell hozzá rengeteg pénz, hogy stílusosak legyenek az emberek. Ma már nálunk is megtalálható a Zara vagy a Mango, ahol az is felt tud öltözni igényesen, akinek szűkösek az anyagi keretei.