Hogyan lett belőled modell?

E.P.:  Elég magas lány voltam mindig is és így nem egyszer megszólítottak már az utcán, hogy nem lenne-e kedvem modellkedni. Nem vonzott igazán ez a szakma, engem sokkal jobban érdekelt a kosárlabda, így rendre nemet is mondtam ezekre a kérdésekre. Különben is otthon mindig azt hallottam, hogy tanulni kell, a modellkedéssel pedig vigyázzon az ember... Mindezek ellenére eljött az a pillanat, amikor mégis elgondolkodtam rajta, talán megértem rá. Egyszerűen sétáltam egy budapesti utcán anyukámmal, amikor megszólítottak, hogy nem gondolkodtam-e még azon, hogy modell legyek…és valahogy a nem helyett akkor igent mondtam.

 

Hány éves voltál ekkor?

E.P.:  17 éves.

Hogyan folytatódott a történet? Manapság sokszor előfordul, hogy bár azt mondják a lányoknak, hogy érdemes lenne modellkedniük, valójában csak a drága portfólió kifizetése érdekli az „ügynökséget”, utána pedig már szó sincs valódi munkáról.

Szerencsére az én esetemben nem így történt. Talán azért is, mert az akkor még egy egészen más világ volt. 1994-ben kezdődött az egész és akkoriban még nem hígult így fel a szakma sem a modellek, sem az ügynökségek részéről.

 

Eszerint nem csupán a portfólió elkészítése volt a céljuk…

E.P.:  Nem. Elmentem ehhez az ügynökséghez, akik azonnal beneveztek egy modellversenyre, a verseny alatt pedig elkészítették a könyvünket is, tehát fel sem merült az, hogy fizetni kéne érte. Abban az időben ezeknek a versenyeknek igen jó megítélésük volt, valóban a szakmának szóltak, én pedig második helyezést értem el, és azonnal számos felkérést kaptam.

 

Mi volt az első munkád?

E.P.:  Amire nagyon markánsan emlékszem, az egy fotózás, méghozzá az Ifjúsági Magazinnak. De az első kifutós munkám nem jut az eszembe. Az biztos, hogy az első igazán komoly munkám Norman Gábor nevéhez fűződik… egy Levi’s bemutató a Petőfi Csarnokban.

 

És Náray Tamás?

E.P.:  Az első bemutatónk a Hiltonban egy bundabemutató lehetett, ha jól emlékszem. Vele már akkor együtt dolgoztunk, amikor még nem volt saját kollekciója 1995 körül, majd megalapította a saját márkáját, aminek az arca lettem és 13 évig dolgoztunk együtt kis megszakításokkal, ami annak köszönhető, hogy nem tartózkodtam itthon. Nem rég pedig ismét alkalmam adódott egy szalonbemutatóján ott lenni…

 

Ismét a kifutón?

E.P.:  Most akadt néhány bemutató, amin ott voltam és igazán jó érzéssel töltött el. Nagyon ismerős a közeg, ráadásul ismerősek a többiek is, hiszen Tamásnál a lányok többsége azok közül került ki, akikkel már régen is együtt dolgoztunk. Már mind közelebb járunk a negyvenhez, mint a harminchoz és igazán fantasztikus érzés újra velük lenni.

 

Hiányzott?

E.P.:  Persze. A hangulat, az érzés. Nem is annyira a kifutó, mint az, ami a kulisszák mögött rejtőzik. Amikor várakozunk, készülünk…

 

Akkor jól láttam, hogy a közelmúltban egy esküvő kiállításon te vonultál a kifutón…

E.P.:  Igen, az elképzelhető. Az is egy érdekes történet. Felhívtak, hogy lesz egy esküvő kiállítás, ahol mennyasszonyi ruhákat és örömanya ruhákat is bemutatnak, a fiatal modellek kapják az esküvői ruhákat, mi pedig – régi lányok – az örömanya darabokat. Már ez nagyon viccesen hangzott és ment is közöttünk, régi lányok között az sms-ezés, hogy na, tessék, örömanyák lettünk – nevet. Meg is érkeztünk a ruhapróbára, kicsit később, mint a fiatalok és érdekes módon, ahogy megláttak a tervezők, úgy döntöttek, hogy mégsem örömanyák leszünk…

 

Ennyire nagy a különbség a mai lányok és köztetek?

E.P.:  Félre ne értsen senki, nem leszólni akarom őket! Ez egyszerűen világjelenség. Nézd meg a ’90-es évek szupermodelljeit, nekik volt egyéniségük, karakterük, felismerhetőek a mai napig. Akik most a kifutóra lépnek, sokszor egyenarcok – kevés kivételtől eltekintve. Manapság rengeteg a modell, nagyon gyorsan cserélődnek. Sokszor nem tudnak járni, nem tudnak bemutatni, ami bizonyos szempontból érthető, hiszen nem születik mindenki úgy, hogy tökéletesen vonuljon a kifutón. Nekünk is sok dolgot meg kellett tanulni, csak az a különbség, hogy ezeknek a lányoknak már nincs idejük megtanulni.

 

Mi még a különbség?

E.P.:  Például az is, hogy itthon szinte egyáltalán nincs lehetőség. Amikor aktívan dolgoztam rengeteg munkánk volt. Ha egy lány úgy döntött, hogy nem megy külföldre, akkor is akadt neki munka bőven, ha akart és tehetséges volt, akkor minden nap dolgozhatott! Sőt, nem egyszer előfordult, hogy egy nap akár több munkát is betábláztunk és egyik bemutatóról rohantunk a másikra. Éppen ezért, ha nem akartuk volna, akkor is megtanultuk volna, hogy hogyan kell szépen járni és bemutatni, rutinosan mozogni a kifutón. Úgy látom, hogy ma már ez másképp van.

 

Mit tanácsolnál azoknak a lányoknak, akik ezen a pályán szeretnének elindulni? Egyáltalán ajánlanád ezt a szakmát a lányoknak?

E.P.:  Amikor régebben ajánlottam valakinek, hogy modellkedjen, azt azért tettem, hogy jól érezze magát. Ha most ajánlom, akkor azért teszem, mert ránézésre 100%-ig alkalmasnak találom, és hogy pénzt keressen, de nem ígérném, hogy közben minden részét élvezni is fogja. Azok, akik velem modellkedtek, mi még valóban szerettük ezt, mert jó hangulatban teltek a bemutatók, jó környezetben, jó emberek között, mindenki ismert mindenkit. Az a hangulat, ami jellemezte a szakmát 10-15 évvel ezelőtt, én úgy érzem, megváltozott. Aki ma belevág, annak sok sikert kívánok, de ha valóban érvényesülni akar, akkor menjen külföldre, mert ott legalább sok pénzt kereshet vele. Mi nem feltétlenül ezért csináltuk, de amiért mi csináltuk, az már nincs szerintem…

A másik, ami szembeötlő különbség az maga a modell szó, illetve a tartalma. Az én időmben a modell vagy még inkább manöken az a lány volt, aki ruhákat mutatott be. Ma modellnek hívják azokat a lányokat is, akik nem manökenek, fotómodellek, hanem valami egészen mások. A férfimagazinokban pózoló lányok nem azok, amit mi képviseltünk, hanem egy másik szakma. Azért azt is megemlíteném, hogy ami szintén mindkét műfaj képviselőit degradálja, az a bármilyen szakmát nélkülöző lányok modellnek nevezése.

 

Valóban a minőségbeli különbségek nagyon fontosak. A The Beauty Ambassador, is valami hasonlót szeretne kifejezni. Hogyan látod, milyennek kéne lennie annak a lánynak, aki elnyeri a Magyarország Szépségnagykövete címet?

E.P.:  Nagyon örültem, amikor megkerestetek ezzel a lehetőséggel és gondolkodás nélkül igent is mondtam.  Jó érzés egy olyan versenyben zsűritagnak lenni, ami igazán szakmai, ahol olyan emberek ülnek majd mellettem, mint Schiffer Miklós. Néztem valamelyik szépségversenyt a közelmúltban és azt láttam, hogy a versenyzők közül alig akad egy-kettő, akik megfognak, akik úgy érzem, képviselnek valamit. Azt remélem, hogy a The Beauty Ambassador döntős lányai igazi nők lesznek – és ennek semmi köze a korhoz, ahogyan egy szép arc vagy csinos alak sem elég. A belső értékeknek összhangban kell lenniük a külsővel, a megjelenéssel.

 

Számodra melyek a legfontosabb emberi értékek?

E.P.:  Ez egy nagyon könnyűnek tűnő kérdés, ami valójában nagyon nehéz. Főleg, mert elsőre csupa sztereotípiára gondolok. Nekem valahogy a család jut először az eszembe, ami nem emberi érték, mégis számomra a legfontosabb a világon. Emellett olyanok kavarognak a fejemben, mint a hűség, szeretet, amik szintén közhelyesek, de talán éppen ezért igazak. Anyaként azt is megtanultam, mennyire fontos a türelem, a mindennapi életben pedig a kedvesség.

 

Mi az, ami számodra nem szimpatikus akár külső, akár belső tulajdonság?

E. P.:  Nem szeretem a mesterkélt embereket, ahogyan a „mű” dolgokat sem kedvelem.  És ha már az imént megemlítettem a kedvességet, ami nagyon fontos, akkor itt megemlíteném az ellenkezőjét. Sosem értettem azokat az embereket, akik szándékosan goromba módon viselkednek másokkal. Ami a külsőt illeti – de ez tényleg teljesen szubjektív vélemény – én nem kedvelem túlzottan a tetoválásokat. Ennek ellenére akad olyan élethelyzet vagy személyiség, aki vagy ami ezt is elbírja, de nőkön ezt nehezen viselem. Számomra az is fontos, hogy valaki a szemembe néz-e, hogyan fog kezet, vagy amikor elkezdünk beszélgetni, akkor hogyan fejezi ki magát. De ez persze, csak az én véleményem és nem akarok ítélkezni, de úgy gondolom, hogy Magyarország első Szépségnagykövete egy igazán különleges hölgy lesz, aki a szépsége mellett számos pozitív belső tulajdonsággal, megfelelő értékrenddel és stílussal bír majd.